Az 1983-84-e sajtó monitorozása közben olyan gyöngyszemekre bukkantam, hogy az ilyen gyönyörű példányokért egy egész falu vízre száll és örökre lemerül a polinéz szigetvilágban. A Magyar Ifjúság '83 szeptember 2-án megjelent számában újabb kritikus próbálta szétkapni a darabot, mint Floki a lábtörlőt. Emblematikus szavainak külön márványtáblát kéne állítani a hülyeség Pantheonjában. "A szerzők most összehoztak - éppen mert zeneileg már nem tudtak följebb menni - egy görögtüzes-nemzetilobogós-himnuszfeldolgozásos frázispufogtatást". A kritikus anakronisztikusnak tartja a mű befejezését, okai igen súlyosak: "Sem tűzijáték, sem piros-fehér-zöld trikolór, sem himnusz nem létezett akkor Magyarországon". Igaza van, tényleg nem volt. Ahogy olyan sem volt - tegyük hozzá gyorsan - hogy egy csata után egy pali bejöjjön a színre egy szál gitárral, farmerban és levonja a tanúságot. Ja, hogy Bródy megjelenése az István, a királyban szimbolikus?... De akkor a vége miért nem az? A válasz maradjon örökre a kritikus titka.

A Népszava publicistája viszont a közönség manipulációjáról ír: "Minek tapsol ez a sok ember, aki egyfolytában úgy jár, mint a darabbéli nép, hol Istvánt, hol Koppányt élteti. Ahogy manipulálják őket." Hol egy szál gyufa, hadd gyújtsuk meg az értelem gyertyáját a kritikus fejében. Abból, hogy a "darabbéli nép" hol Istvánt, hol Koppányt élteti nem azt a következtetést kéne levonni, hogy a nép nem tudja eldönteni mit akar, kit éltessen, hogy a nép manipulált, talán fel kéne ismerni, hogy az ott a tánckar, csókolom! Bármilyen hihetetlen az István, a királyban a tánckar alakítja az istenadta magyar népet! A tánckar (mint zajos tömeg) mindig azt élteti, aki éppen színpadon van, de amikor István és Koppányt együtt vannak a  színpadon, akkor a népet alakító tánckar egyik fele Istvánt élteti, a másik fele pedig Koppányt. Kritikusunk így folytatja: "Koltay végigcsinálta ezt a manipulációt - s nekünk, akik ezen felháborodunk, szégyenkezve kell kisompolyognunk a felhergelt cirkuszi nézőtérről.". Ott voltam. Nem láttam sompolygókat, szégyenkezőket és felhergelteket. De lehet, hogy én vak vagyok az igazság felismerésére. Egyébként figyeljünk a kulcsszóra: sompolygunk. Gollam óta tudjuk, hogy aki sompolyog, azzal vigyázni kell. Mert ki szokott sompolyogni, gyerekek, na ki? Hát a róka. Milyen állat a róka? Az válaszol helyesen, aki azt feleli: vörös. Úgy gondolom a korabeli negatív kritikák közt csemegéző sorozatunkat itt le is zárhatjuk.