1983 augusztusában vagyunk. Gorbacsov még a fasorban sincs, de már ott figyel az első sorban, két évvel később már ő pártfőtitkár; de az a glasznoszty és peresztrojka néven elhíresült szovjet reformpolitika - ami hét szűk esztendőn belül darabokra veri a keleti blokkot - még nyomokban sem létezik. Magyarországon csúcsra van járatva a szocializmus. Ebben a politikai légkörben nem meglepő, hogy az IK rendezője Koltay Gábor lobbizni kényszerül az MSZP budapesti bizottságának első titkáránál, hogy a pártközpont adjon engedélyt a bemutatóra. Koltay akciója abszolút érthető elvégre az addig "új kenyér" vagy legalábbis a "szocialista alkotmány" ünnepének kikiáltott augusztus 20. környékén Szörényi és Bródy valamilyen "Szent István királyt" akar ünnepeltetni az Illés és a Fonográf muzsikáján szocializálódott proletár tömegekkel, ami érthetően felkelti a regnáló hatalom gyanúját: mi ez itt kérem, mi ez a királykodás, mit akar a Szörényi; örüljön, hogy két éve kapott útlevelet és kimehetett (mert kiengedtük, vazze!) körülnézni a hanyatló USÁ-ba!

A királydombi előadások rendben lezajlanak, hogy milyen elhárító/felderítő tevékenység zajlik a háttérben sosem fogjuk megtudni. A reakciók vegyesek, az IK utóéletének ismeretében, harminc év távolából visszatekintve már-már mulatságosan hatnak. Bármilyen meglepő a darabért akkoriban nem lelkesedett különösképpen az ún. ellenzék, amit nem úgy kell elképzelni, mint mostanában, hogy feláll valaki a Parlamentben és kifejti a kormány álláspontjával ellentétes véleményét. Az akkori ellenzék gyakorlatilag illegalitásba vonulva a belvárosi pincék mélyéről üzenget és titokban lapokat nyomtat. Egy ilyen orgánumban publikáló szerző - nevét fedje jótékony homály és feledés - nem átallott rámutatni arra a makacs tényre, hogy a darabban túlságosan sok párhuzam fedezhető fel, a kereszténységet külföldi papok és katonák segítségével hazánkban erőszakkal elterjesztő István, illetve a hatalmát erőszakkal, orosz tankok által fenntartott pártfőtitkár elvtárs között. Volt olyan, aki a művet csak János, a Kádár néven említette. A Hírmondó című szamizdat 1984 májusi számában az Emericus álnéven publikáló szerző úgy vélekedik, hogy az István, a király alkotóinak sikerült megalkotniuk "a fejlett szocializmus viszonyainak megfelelő István, a király képet, mi több kicsiholni magukból a kádárizmus "szentistváni" gondolatát." Csalóka ábránd hinni abban, hogy ezzel véget is értek a kerítésszaggatóan tömény, mélymagyar hülyeségek. Legközelebb a korabeli recenziókból (pro és kontra) valamint az alkotók reakcióiból csemegézünk.