Szokták mondani két István, a király-film van: egyik a Koltayé, a másikat még nem forgatták le. Tegyük világossá: ha a Szörényi vs. Koltay szókapcsolatot beírjuk bármelyik keresőbe és rákönyöklünk az enterre, már tíz percnyi szörfölés után körvonalazódni látszik, hogy ez a két ember nem szívleli egymást, pardon, mondjuk inkább úgy, hogy kegyeskedtek eltávolodni egymástól a hosszú évek alatt. Szörényi világosan megfogalmazza, hogy ez miért van így, Koltay meg nem érti, és kikéri magának. Nézzük a tényeket és a legfrissebb (2012 végén induló) komment-háború legszebb pillanatait felvillantva tárjuk fel a mögöttes okokat.

Szörényi nyilatkozza ugye a Heti Válaszban, hogy számára egyáltalán nem furcsa, hogy Robi (Alföldi) rendezi az Istvánt. Lévén, hogy "a darab az ősbemutató idején is kortárs produkció volt. Götz Béla díszlettervező munkája, Novák Tata zseniális koreográfiái és egy remek darab talált egymásra, s Koltay Gábor szervezőtehetsége is sokat hozzátett az eredményhez." Majd következik a Koltay számára hidegzuhanyként ható mondat: "Akkor is így van ez, ha művészi vénája Gábornak például sosem volt. Alföldinek viszont van." WOW! - dobnak ilyenkor egy fonémát az usákiai képregényhősök és ütnek egyet mielőtt lapoznánk.

Hetekkel később a Heti Válasz "sugározza a Return of the Koltay című rövidfilmet", melyben a rendező hangot ad felháborodásának: "Szörényi Levente úgy érezte, nyilatkoznia kell a magyar kulturális és művészeti élet aktuális kérdéseiről. Az interjúban degradáló kijelentéseket tett személyemről, törekvéseimről, munkáimról, de - fenntartva a vélemény szabadságát - tudni kell, hogy az általa közzétett tények a valóságtól nagyon távol állnak. Lassan betelik a pohár" - fogalmaz a rendező, aki arról is ír, hogy korábban "barátok voltak" Szörényivel, majd így folytatja. "Az interjút olvasva elgondolkodom azon, vajon a szokatlanul személyeskedő indulatok mögött mi állhat? Esetleg nem arról van-e szó, hogy eltávolodásunk óta, 17 éve, igazi nagy művet, igazi sikert, amellyel milliók szívéhez lehet eljutni, nem sikerült Leventének produkálnia? Szörényi Levente részegnek titulálja az 1984-es szegedi István-bemutató résztvevőit. E hamis kijelentéssel önmagát minősíti. (vegyük észre, hogy Szörényi itt alkoholistának lett titulálva) A darab 25 éves évfordulója után most újra megalázza azokat, akik sikerre vitték művét, s akiknek élete végéig hálásnak kellene lennie? Még a darabért, az első, eredeti előadásokért rajongó milliókat is megsérti, hiszen ők így, az akkori résztvevőkkel, velünk együtt szerették meg a művet és raktározták el szívük legmélyén." Itt álljunk meg pár keresetlen szóra.

Anyámat többé ne lássam visszafelé nyilazni fehér lóról, ha Szörényinek bármilyen negatív érzete támadna a királydombi előadás rendezésével kapcsolatban. Ő a filmet utálja! De azt nagyon. Éppen ezért van az, amire Koltay is rámutat, hogy Szörényiék "mindeközben letiltják az ősbemutatóról készült filmem forgalmazását, bár az új és új generációk ma is a darab azon verzióját keresik." Azért azt keresik, mert nincs más. Minden más rögzített változat ugyanis valamelyik későbbi előadás felvétele, de azokat senki sem tekinti filmnek. Azok tévéfelvételek. A tévéfelvétel meg a film pedig olyan távol állnak egymástól, mint Makó Jeruzsálemtől, de hogy a műfajon belül maradjunk, mint Gibson Rettenthetetlenje a Honfoglalástól.

Igen hosszan lehetne analizálni, hogy milyen lett Koltay 1984-ban bemutatott filmje. Ehelyett gondolkodjunk el a következőkön: a nyolcvanas évek közepén nem sokon múlott, hogy az István, a királyból nemzetközi produkció legyen. Tim Rice a Jézus Krisztus Szupersztár világhírű szövegírója többször járt Magyarországon, és megtekintette a darabot Szegeden és a Nemzeti Színházban. Szörényi elmondása szerint megállapodtak, hogy a királydombi előadásról készült filmet angolul feliratozva, Rice szövegével forgalmaznák Angliában. Igen ám, csakhogy miután Tim Rice megtekintette Koltay filmjét, Szörényi emlékei szerint lakonikusan csak annyit mondott: "Angliában a szerzők rég beperelték volna egy ilyen munkáért a rendezőt." Ezek után a téma lekerült a napirendről, mi meg harminc év után csak annyit mondhatunk: no comment.

Legközelebb azzal foglalkozunk, hogy milyennek kéne lennie egy István, a király filmek egy olyan országban, ahol a filmkészítésre szánt állami pénzek elosztásáért felelős intézmény reményeink szerint nem csak a nevében magyar és nemzeti.