"Szent István dalra fakad? Ez akkora képtelenség, hogy csak zseniális lehet!" - kiáltá ablaküveg-rezegtető orgánummal Nemeskürty István harminc évvel ezelőtt, mikor az István, a király alkotói megkeresték az első magyar rockopera ötletével; a szocialista krónikáshagyomány nem jegyezte fel, de alighanem Koltay is ott volt. Nemeskürtynek egyébként nem kellett csalódnia, olyannyira beleszeretett a darabba, hogy az ősbemutató után egyszer azt nyilatkozta: szerinte az Operaházban kéne bemutatni. Szóval a kezdeteknél vagyunk.

Az IK legendáriuma szerint a darab megszületését nagyban inspirálta, hogy abban az évben (1983) mutatták be a magyarországi mozik a Jézus Krisztus Szupersztárt. A musical 1971-es megszületése inspirálta Szörényit és Bródyt a műfaj itthoni megvalósítására. Szörényi akkoriban így fogalmazott: "Régóta igényünk, hogy a háromperces dalok lehetőségeit kitágítsuk, esetleg nagyobb lélegzetű műveket komponáljunk, ahol gondolatainkat összetettebben tudjuk kifejezni." 1981-re készült el az előző blogbejegyzésben említett Kőműves Kelemen, majd két évvel később az István, a király. Amikor a hetvenes évek derekán Szörényi, Bródy és Boldizsár Miklós drámaíró a közös művükről gondolkodtak, első körben két emblematikus korszakot jelöltek meg: Atilla hun király életét és a magyar államalapítás korszakát; azt kevesen tudják hogy az IK után tíz évvel, 1993-ban bemutatott Atilla, Isten kardja gondolata tehát már ekkor megvolt. Az alkotók arra a közös elhatározásra jutottak, hogy a magyar államalapítás korát veszik előre, és Boldizsár Szent Istvánról kezdte írni a színdarabját Ezredforduló címmel, azzal a különös műfaji megjelöléssel, hogy "opera prózában."

Egy kis kulisszatitok: nem véletlenül említettem Nemeskürty Istvánt. Az alkotók az István, a királyból először filmet akartak készíteni, ezért keresték fel Nemeskürtyt, aki akkoriban a Mafilm Budapest Filmstúdió erős embere volt, mostanság úgy mondanák producere. Szörényi és Bródy a városligeti bemutatót amolyan nyilvános forgatásnak szánták, a  hatalmas érdeklődés miatt azonban a királydombi előadások váltak elsődleges produkciókká, az 1983. augusztus 18. és 28. között hét alkalommal bemutatott darabot százezren látták.

A cím nem Dalos ügynökre, hanem Kelemen, a kőműves felségére utal, bocsi. Azt mondják mindennek van kezdete, minden történet elindul valahol. Hogy az István, a király hogyan kezdődött, az ötlet csírája mikor jelent meg először az alkotókban, ma már legenda és számtalan változatban létezik.

Szörényiről például az a hír (is) járja, hogy az István, a király komponálása előtt elutazott a Hortobágyra, hogy ott kellőképpen töltekezzék. Aztán olyannyira töltekezett (a butykosból), hogy egy alkalommal arra ébredt - szigorúan a kilenclyukú híd szakrális kisugárzásának hatósugarán belül -, hogy egy kutya nyalja az arcát; az eb fajtáját nem örökítette meg az IK-hoz kapcsolódó szakrális őshagyomány, de minden bizonnyal magyar volt, vagyis komondor, netán kuvasz. Szörényi állítólag az első két hétben nem csinált semmit, "csak töltekezett" és nézte a nagy semmit (Petőfi rulez), aztán a munkát már nem lehetett halogatni és gyakorlatilag két hét alatt "összedobta" az István, a király zenéjét. Így volt, nem így volt, nem tudni; valahogyan biztosan volt, mert olyan nincs, hogy ami van, az sehogyan sincs.

Na, de orcánkat fordítsuk Kelemennére. Mikor az IK kapcsán szóba kerülnek a kezdetek, az ötletcsíra megjelenésének pillanata, előbb-utóbb valaki mindig felemlegeti az 1981-es Kőműves Kelement, mintegy hangsúlyozva, hogy tulajdonképpen ez volt a főpróba az 1983-as Opus Magnum előtt. Ez nem igaz. Tény, hogy a Kőműves Kelemen egy klasszikus rockopera (valójában rockballada) és zeneileg sokkal közelebb áll az IK-hoz, mint bármelyik későbbi Szörényi-darab a Veled, uram!-at is beleértve, de nem előképe, megalapozása az IK-nak, attól függetlenül létező (és értelmezhető) darab, hasonlóan erős üzenettel. Szerintem. Érdemes idézni Alföldit: "minden igazán fontos mű esetében elengedhetetlen, hogy az adott kor újra és újra "ránézzen" saját aspektusából" Alföldi reméli, hogy két igazán mai előadást sikerül létrehozni. A két mű (Kőműves Kelemen és István, a király) alapproblémája könnyen megfeleltethető a mai kornak, "így nem kell aktualizálni ahhoz, hogy elgondolkodtassa a nézőt, és azt a fajta élményt közvetítse, mint az ősbemutatók: az egymás felé fordulást, az egyfelé tartást." Alföldi megszólalásának oka, hogy idén nyáron nem csak az IK-t, hanem a Szörényi-Bródy szerzőpáros Kőműves Kelemenjét is ő rendezi, a bemutató a budapesti RaM Colosseumban lesz június 14-én. Alföldi a KK kapcsán is szabad kezet kapott az alkotótársak kiválasztásában. A produkció dramaturgja Vörös Róbert, koreográfusa Vári Bertalan lett (az IK30-ban is dolgoznak), és számos színészen is "osztozik" a két előadás. A Kőműves Kelemen címszerepében Stohl Andrást, a Vándor szerepében Blaskó Pétert, a falba épített feleség szerepében Radnay Csillát láthatja a közönség. Megjegyzem egészen elképesztőnek találom, hogy az önmagát Stohl Andrásnak álcázó Bordás őrnagy mi mindent bűnöz itt nekünk idén nyáron. Kezdi azzal, hogy befalazza a tulajdon nejét és utána lóra pattan, hogy Koppányként bejelentse igényét a regnáló magyar fejedelem anyjának meghágására. Ideje lenne posztolni róla valamit. De csak a jövő héten, most megyek és meghallgatom a Kőműves Kelement.

Karafiáth Orsolya faggatta nemrég az IK30 rendezőjét. Egyik kérdése úgy hangzott, hogy Alföldinek volt-e olyan pillanat az életében, mikor közel állt a széteséshez, mikor úgy érezte, hogy menekülnie kell? A válasz egy határozott nem, aztán Alföldi pontosít és kijátssza az őszinteség kártyát: az az igazság, hogy mostanában egyre többször azt érzi, hogy jót tenne, ha elmenne mondjuk egy közép-amerikai, turisták által nem látogatott szigetre, ahol reggelente strandpapucsban bicajozna a boltig és a papagájok közt üldögélve olvasna naphosszat. Persze nem fog elmenni egyetlen karibi szigetre sem, mert nincs hozzá elég bátorsága, teszi még hozzá. Szerintem inkább ideje nincs. Ősszel még annyi sincs, hogy Kistarcsáig elmenjen gyalog.

Mint hírlik a retek "bombasztikus igazolásokkal" készül az ősszel induló negyedik X-Faktorra, a mentorok csapata imígyen alakul: Geszti még mindig kirobbanthatatlan a mentor-házból, Malek Miklós, Keresztes Ildikó és Nagy Feró viszont távoztak, helyükre érkezik a Tóth Gabi, Szikora Róbert, Alföldi Róbert fémjelezte trió. Az IK30-hoz hasonlóan a zsűritagok már most is kapnak hideget-meleget egyaránt, holott még fasorban sincs a műsor. Ha a karrierjét rohamsebességgel építő Tóth nem került volna képbe, nyilván Alföldi jelenlétét kérdőjeleznék meg a legtöbben. Tagadhatatlan, hogy az újonnan érkezettek közül ő számít a leginkább megosztó személyiségnek, szókimondó stílusa és a konvencióktól eltérő művészi felfogás miatt előre borítékolható, hogy az Alföldi-kommentek fogják kiváltani a legszélsőségesebb reakciókat, akárcsak a Társulat esetében. Többen megkérdőjelezik, hogy miért vállalta a zsűrizést, mikor a Nemzeti után végre lehetősége lenne egy kicsit pihenni. A válasz ott van a Karafiáth-interjúban. Egy félmondattal a fent említett szakasz után Alföldi bevallja, hogy elmenni a papagájok közé a világ végére nem is annyira bátorság kérdése, sokkal inkább arról van szó, hogy azt a munkaterápiát, amit művel, nehezen tudná leállítani. Alföldinek tehát terápia a munka.

Akkor viszont jobbulást kívánunk!

Ez most már hivatalos, hogy minden férfi biztonsági őrnek születik csak van aki tovább tanul. Történt, hogy az állami vagyon megóvása végett halálos fegyverré kiképzett öcsém belenézett a blogba, meglátta Bucit képét és olyan megjegyzést tett, hogy "még mindig Vikidál a legjobb Koppány"! Na, most ezt én erősen vitatnám. Szerintem Vikidál max. a legismertebb Koppány, főleg az én generációmnak, melynek agyába kitörölhetetlenül beégett a nyolcvanhármas királydombi előadás minden szereplője, de leginkább a hangjuk, ami teljesen természetes; az első élmény a sírig kíséri az embert, remélem ezt Cs. Zsuzsika ugyanígy gondolja a nyolcadik céből. Félreértés ne essék, sosem vontam kétségbe Vikidál kimagasló hangi adottságait, melyek vitathatatlanul a nyolcvanas évek legnagyobb honi rockénekesévé tették, de egy hatvanöt éves ember akkor se énekelje Koppányt, mert hiteltelen a szerepben. Szerintem.

Az István, a király jubileumi előadása kapcsán láthatóan beindult a PR gépezet: a nemzet Stohl Bucija olyan fekete pólóban vicsorít, amit a Trónok Harcából ismerős Starkok címerállatához hasonló embléma díszít, természetesen a rémfarkast lecserélték turulra. Réka ugyancsak feketében, turulos pólóban pompázik, de ő legalább rémült. Több csúsztatás van itt kérem. Egyrészt Koppány pólóját nyugodtan díszíthetné egy bizánci kereszt; az egész pogány vircsaft ugyanis semmi másról nem szólt, mint az Istvánnal szemben felsorakoztatott tömegek motiválásáról, köztudott, hogy Veszprém mellett Bizánc csapott össze Rómával, másrészt Eddard Starkról nehezen tudom elképzelni, hogy részegen lóra üljön és pofátlanul tovább vágtasson, miután elsodort egy Lannistert. De ha már szóba kerültek. Nyilván a Lannisterekről mintázzák majd Istvánt és követői; előre borítékolom a fehér pólót és emblémának a hármas halmon emelkedő keresztet.

Továbbiakban az IK30 kapcsán osztanám meg gondolataimat a nagyérdeművel. A téma gyakorlatilag kimeríthetetlen: Alföldi a rendező, Stohl alakítja Koppányt (ha éppen szabadlábon lesz a premier napján), Szörényi pedig kifejtette, hogy művészetet szeretne látni… mi meg egy botrányoktól mentes István, a királyt.

A múlt héten futottam egy kört a Magyarok Házában, ahol Szörényi Levente Cui prodest címmel tartott előadást Atilla haláláról; egy t-vel írom a hun uralkodó nevét, nehogy összekeverjük Mesterházy Attilával. Nem is annyira az Atilla-téma érdekelt, sokkal inkább arra voltam kíváncsi Szörényi hol tart a pilisi ásatásaival, amit – mondjuk ki őszintén – sokan megmosolyognak; de ő legalább lapátol, ami tiszteletreméltó teljesítmény, ha már a Magyar Tudományos Akadémia többnyire a tökét vakarja, ha bármilyen összefüggésben szóba kerül a X. század előtti magyar történelem. A 18.00-ra meghirdetett program csúszott. Aztán negyed hét magasságában a Széchenyi-terem ajtaját vigyázó gárdisták közt átsiklott egy turbózott hajú nő, és bejelentette az előtérben várakozóknak, hogy most tizenöt perc szünet következik, de utána tüstént kezdődik Szörényi úr előadása. De már meg is nyílt az ajtó, és kiáradt rajta a tömeg. Ekkor egy ötven körüli pali, kinek első ránézésre olyan feje volt, mint egy meghámozott ananász, felállt a székéről (mit felállt: pattant!), majd fennhangon, hogy Levédiáig is elhallatsszon, imígyen kiáltott: „Ez mit keres itt, mikor lefasisztázta Wass Albertet?!”„Álljunk meg egy szóra”, mondaná Grétsy tanár úr. Szörényi nem fasisztázott. Nem szokott. Az ananászfejű valamit nagyon félreértett. Szörényi mindössze annyit mondott a Heti Válasznak adott interjúban, hogy „Elegem van tehát a Julianus barátokból, a Wass Albert filmekből. Elegem van a fércművekből. Művészetet szeretnék látni.” Levi, csókoljuk az arcodat: mi is!

Persze rögvest felszisszentek a borotvált ananászok. Kicsoda-micsoda? Nehogy már Alföldi legyen az IK30 rendezője, nehogy már Koppány fordítva üljön a lovon! Hát megbolondult a Szörényi? Azt mindig is tudtuk Bródyról, hogy balra húz, mint szarul beállított géppisztoly az egyszeri TEK-es kezében, na de hogy „a mi Leventénk” „Robertának” adja a darabot?! Máris kezdődött az elméletgyártás, különféle rémlátományok víziója, hogy milyen lesz az Alföldi-féle István, a király. Egyrészt az István-Koppány szembenállás most már egyértelműen a bal- és jobboldal összecsapását szimbolizálja, másrészt majd figyeljük meg, hogy Alföldi biztosan Brüsszelre cseréli Rómát, sőt a szövegbe is belenyúl: „Ó, Jó uram Barroso mondá, hogy bankkal vész, ki bankkal él.”, de tovább is van: miután Gizella rohadtul unja a politikát és kisbabát akar csinálni, ezt nem Vecelinnek, hanem egy másik nőnek énekli, alsó hangon Rékának, meglehet Koppány egyik nőjével fogja összeszűrni a levet… ja, és Koppány női kivétel nélkül meg lesznek kúrva a nyílt színen. A másik oldal közben azzal üzent, hogy elővételben megvette az összes szegedi jegyet, az augusztus végi budapesti premierre meg már a második házat nyitották.