Volt szerencsém olvasni, hogy egy kommentező a következő szavakkal vágott magának keskeny ösvényt az internet buja dzsungelében: "Szörényi azért akarta, hogy Alföldi legyen az előadás rendezője, mert így biztosan sokan elmennek." Az "elmennek" tetszik, a magyar nyelvnek köszönhetően mély tartalommal bír. Teccik tudni, az ember már csak olyan, hogy elmegy. Ki ettől, ki attól (rossz, aki rosszra gondol), vannak, akik egy előadásra, mások az országból. Mindazonáltal az István, a királlyal az a helyzet, hogyha holnap kimegyek az utcára és felkérem az első szemben jövőt, hogy rendezze meg a darabot, az emberek akkor is "elmennek rá", mert az IK akkor is teltházzal megy, ha a rendezőt Gipsz Jakabnak hívják, és Zéró Károly a koreográfus; legfeljebb nem tetszik nekik, amit látnak, zagson, behunyják a szemüket és élvezik a zenét. Na, de a lényeg: láttuk, tudjuk, hogy Alföldire mostanában sokan rámozdulnak, ennek ellenére szerintem az István, a király szerzőpárosa nem ezért tette le mellette a voksát, jelen esetben ez huszadrangú kérdés. Sikerült levadásznom az előadás producerének Rosta Máriának egyik nyilatkozatát, amit még tavaly ősszel tett egy hírportálnak. József Attila sorait idézve az Eszméletből: Ím itt a szenvedés belül, ám ott kívül a magyarázat": "Mind a szerzők, mind pedig a jogokkal rendelkező produkciós cég mindig arra törekedett, hogy az a rendező állítsa színpadra az István, a királyt, akinek aktuálisan mondanivalója van vele. Ez a nyolcvanas évek közepén Kerényi Imre a Nemzeti Színház főrendezője volt; a kilencvenes években Iglódi István, a Nemzeti Színház igazgató-főrendezője, 2008-ban pedig Szikora János, aki 2002-ben az új Nemzeti Színház nyitó előadását, Az ember tragédiáját rendezte. A szerzőkkel együtt most úgy ítéltük meg: 2013-ban Alföldi Róbertnek, a Nemzeti Színház jelenlegi főigazgatójának van mondanivalója az István, a királlyal. Nekünk a darab a fontos, a mondanivalója és a megjelenése. Hozzátenném: mi sohasem szép előadást szerettünk volna látni, hanem jót. Az a lényeg, mi a darab aktuális üzenete. Egyik kiválasztott rendezőben sem kellett csalódnunk soha, mert ebben a szellemben állították színpadra a rockoperát. Úgy gondolom, ennyi tapasztalattal most sem veszítettük el sem az ízlésünket, sem az ítélőképességünket."
Nem szépet: jót!
Szerző: ik30 - 2013. 06. 12. 10:45
6 komment
Címkék: szörényi bródy alföldi ik30 istván a királ rosta mária
A bejegyzés trackback címe:
https://ik30.blog.hu/api/trackback/id/tr155357084
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Fejesrob 2013.06.12. 11:54:36
Nyehehe, másra pedig mások mennek el.
Gondolom, ezért is 5 éves egy szerződés.
Gondolom, ezért is 5 éves egy szerződés.
annamanna 2013.06.12. 15:10:15
Tökmindegy, mert a lényeg, hogy amit Szörényi látni akar, azt Alföldi tudja láttatni, legalábbis Szörényi reményei szerint. Ők nagyon is egy húron pendülnek, mert ha nem így volna, nem őt bízta volna meg.
chamane 2013.06.12. 20:07:59
Most őszintén szólva, ha valaki pár éve azt mondja, hogy Alföldi István, a királyt rendez hülyének nézem :)
Terézágyú 2013.06.14. 09:31:25
@chamane:
" Most őszintén szólva, ha valaki pár éve azt mondja, hogy Alföldi István, a királyt rendez hülyének nézem :)"
Ez egy nagy butaság, már bocs!!!!!!!
Az IK pontosan az a darab, amit tényleg mindenki kedvel az országban - politikai nézetre való tekintet nélkül!!!!
Ugyanez nem mondható el Szörényi azóta készült rockoperáiról, amelyek részint inkább "pártosak", részint (szvsz) művészileg is alacsonyabb szinten vannak - durván fogalmazva: csupán az IK újrafelböfögései...
De az IK az "A" magyar rockopera, amelyet mindenki ismer, kedvel, kívűlről fúj stb. stb.
Szóval nincs abban semmi meglepő, hogy pl. Alföldinek is tetszik, és szívesen foglalkozik vele...
" Most őszintén szólva, ha valaki pár éve azt mondja, hogy Alföldi István, a királyt rendez hülyének nézem :)"
Ez egy nagy butaság, már bocs!!!!!!!
Az IK pontosan az a darab, amit tényleg mindenki kedvel az országban - politikai nézetre való tekintet nélkül!!!!
Ugyanez nem mondható el Szörényi azóta készült rockoperáiról, amelyek részint inkább "pártosak", részint (szvsz) művészileg is alacsonyabb szinten vannak - durván fogalmazva: csupán az IK újrafelböfögései...
De az IK az "A" magyar rockopera, amelyet mindenki ismer, kedvel, kívűlről fúj stb. stb.
Szóval nincs abban semmi meglepő, hogy pl. Alföldinek is tetszik, és szívesen foglalkozik vele...
chamane 2013.06.15. 01:10:21
oké, Alföldi biztosan kedveli a darabot, ezt nem vitatom, nem is állítottam az ellenkezőjét. én azt tartottam volna lehetetlennek mondjuk három évvel ezelőtt, hogy Szörényi Levente, a jobboldal ikonikus alakja, egyszer felkéri IK-t rendezni Alföldi Róbertet, aki a libarális baloldal ikonikus alakja. Ez kb. - akkor - olyan lehetetlennek tűnt volna, mintha most valaki azt mondaná, hogy 2016-ban Vona Gábor fog ünnepi beszédet mondani a csatkai cigánybúcsún.
chamane 2013.06.15. 01:12:28
most látom, hogy liberális helyett libarálist írtam... mindig ez a Bajnai, mindig :)